Gálvölgyi János kollégánk
kezdeményelzésére a Fővá-rosi Önkormányzat emlék-táblával jelöli azokat
az épületeket, ahol neves elődeink éltek.
Az eddigiek során emlék-táblát avattak
- Tolnai Klári
- Jávor Pál
- Kabos Gyula
- Pécsi Sándor
- Neményi Lili
- Domján Edit
volt lakóhelyén.
Az emléktáblák avatása folytatódik évi három emléktábla avatással.
2003-ban
- Kiss Manyi
- Csortos Gyula
- Kellér Dezső
- emlékét őrzi tábla.
Magács
László
Debate az EU csatlakoztásról – ahogy azt a művészek látják
2002. február 28. 15,00 -
A Merlinben rendszeres vitafórumot szervező EU Delegáció vezetői azzal
kerestek meg, hogy szervezzünk egy olyan vitafórumot, ahol a magyarországi
művészek mondhatják el érzéseiket a közeledő EU csatlakozásról. Több
visszajelzést kaptak arról, hogy a magyar művészek félnek és téveszméket
kreálnak a közeledő csatlakozásról.
Félnek attól, hogy elvesztik munkájukat, attól, hogy nem tudják majd
magukat kifejezni és megértetni a beözönlő külföldiekkel, félnek attól,
hogy a kultúra “McDonald’s-osodik”, a kultúra nemzeti jellege elveszik.
Egyáltalán félnek mindentől, ami nem megszokott, nem kezelhető számukra.
Félnek az ismeretlentől.
A művészek a média sztárjai. Ezért azt gondolom nagyon fontos elemei
a magyarországi EU kommunikációnak.
A művészek, akik egy jó szóval, egy jó példával meggyőzhetők, a legfontosabb
és leghasznosabb hirdetői lehetnek az EU csatlakozás szükségességének,
szükségsze-rűségének és hasznának.
Számomra nagyon fontos, hogy az emberek értsék, elfogadják, szeressék
ezt a lehetőséget ÉS élni is tudjanak vele. Ezért szervezzük ezt a
Debate-et.
Meghívunk mind a két oldalról (ellenzők-támogatók) képviselőket a
színház, az irodalom, a film, a képző és iparművészet, zene irányából,
és egy vitavezető irányításával ütköztetjük az érveket-ellenérveket.
A vitát az EU Delegáció kulturális tanácsosa, Thomas Glaser vezeti.
Gyors, okos, szellemes ember, de a “civil” közönség számára természetesen
nem lehet objektív, hiszen ő azt a szervezetet képviseli, amely érintett
a csatlakozásban, ezért szeretnék meghívni egy művészt abból az országból,
amely nemrég csatlakozott a Közösséghez, egy olyan országból, ahol
jól használták az EU adta előnyöket. Ez Írország.
A Debate szinkrontolmácsolással két nyelven zajlik. Remélhetőleg
komoly média visszhanggal, és biztosan eredménnyel.
Szerintem fontos, hogy az emberek lássák, hallják a kétkedőket és
lássák és hallják azt, hogy meggyőzik őket.
A debate legalkalmasabb helyszíne a Merlin. Helyzetéből, kapcsolatrendszeréből
fakadóan minden adottsággal rendelkezik, hogy ezt az eseményt úgy
rendezze meg, hogy az minden szempontból eredményesen záruljon.
Díjfelterjesztések
A módosított miniszteri rendelet értelmében a szakmai kuratóriumok
ismét annyi személyt terjeszthetnek fel a művészeti középdíjakra,
amennyi kiosztható. A színházi területet érintő kuratóriumok megtartották
üléseiket, és a következőket terjesztették fel a NKÖM miniszterének:
Blattner Géza-díj (bábművészeknek adható)
A kuratórium tagjai: Bartal Kiss Rita, Kiszely Ágnes, Nánay István,
Szívós Károly, Újvári Janka
Felterjesztettek: Lengyel Pál, Kovács Géza
Jászai Mari-díj
A kuratórium tagjai: Ascher Tamás, Béres Ilona, Börcsök Enikő, Darvay
Nagy Adrienne, Duró Győző, Iglódi István, Korcsmáros György, Mihályi
Győző, Szlávik István, Szűcs Katalin
Felterjesztettek: Fullajtár Andrea, Kaszás Gergő, Miske László, Őze
Áron, Szegedi Dezső, Terhes Sándor, Tóth József, Pintér Béla, Ungár
Juli, Khell Csörsz, Bocsárdi László, Mezei Kinga, Trill Zsolt
Gobbi
Hilda életmű- és
Soós Imre pályakezdő díj
Harmadízben kerül sor 2003. március 27-én a MASZK Gálaestjén
a díjak átadására. A javaslatok közül a MASZK vezetősége, minta díj
kuratóriuma dönti el, hogy kinek ítélik oda a díjakat.
Az alábbi levelet küldte a MASZK valamennyi színház igazgatójának,
kérve a javaslatokat:
A MASZK Országos Színészegyesület 2003. március 27-én immár harmadik
alkalommal adja át a Gobbi Hilda Életmű- és Soós Imre Pályakezdő-díjat.
Az alapító okirat szerint a Gobbi Hilda Életmű-díjat az a színművész
kaphat, aki 60. évét betöltötte, több évtizede működik a pályán és
eddig semmiféle állami művészeti díjat, vagy címet nem kapott.
A Soós Imre Pályakezdő-díj annak a fiatal színművésznek adható, aki
legfeljebb 5 éve kapott diplomát, illetve Színész I. minősítést, kiemelkedő
művészi tevékenységet végez és még nem kapott állami művészeti díjat.
Kérjük, hogy amennyiben a korábban tett javaslatokon túl újabb javaslatuk
van azt 2003. február 1-ig küldjék meg levélben, vagy faxon a MASZK
titkárságára.
Évente egy Gobbi Hilda és Két Soós Imre díj kerül kiadásra.
Kérjük, hogy a javaslatnál vegyék figyelembe a MASZK összekötő és
a társulat véleményét.
Eddigi kitüntetettek:
Gobbi Hilda Díj:
Péter Gizi
Mednyánszky Ági
Soós Imre Díj:
Kemény István
Kiss Ernő
Soltész Erzsébet
Bozsó Péter
Aase
díj
Gobbi Hilda végrendeletében alapította az Aase díjat az „emlékezetes
percek, pillanatok, szavak, mozdulatok főszereplői” részére.
A díjat minden év decemberében adja át a kuratórium döntése alapján
a NKÖM helyettes államtitkára. December 16-án a Bajor Gizi Múzeumban
Dr. Schneider Márta helyettes államtitkár adta át a díjat:
Dániel Valinak, Réti Erikának, Némethy Ferencnek, Szilágyi Istvánnak.
A díjazottakról, az alapítóról a kuratórium nevében Siménfalvy Lajos
szólt.
Programajánló
Szűcs Ildikó pódium-előadása:
„Mesterségem, te gyönyörű”
Nemes Nagy Ágnes versei
Szerkesztette: Lator László
2003. február 21. 19 óra Rátkai Klub
(Városligeti fasor 38.)
„Színház
az egész…” 2003. Gálaest
Már mondhatjuk, hogy hagyománnyá vált a Színházi Világnapon
sorrakerülő színész gálaest, mert március 27-én lesz az ötödik alkalom.
Ebben az évben annyi változás történik, hogy a gálaest az új Nemzeti
Színház lesz. Ezzel is szeretnénk demonstrálni, hogy a szakma birtokba
veszi a Nemzetit. Szeretnénk, ha végre vége lenne az áldatlan vitának
és végre a Színház legyen a téma.
A gálaestet Jordán Tamás rendezi. Hagyományokhoz híven a gálaest bevételéből
támogatjuk az Ódry Árpád Színészotthont és a MASZK segélyalapítványát.
Jutalomjáték
A MASZK kezdeményezésére 2002-ben felelevenítettük a régi színházi
hagyományt a jutalomjáték rendszerét. A kezdeményezést a
Fővárosi Önkormányzat Kulturális Bizottsága anyagi támogatásával valósul
meg.
Az elmúlt évben 10 jutalomjáték volt:
- Galambos Erzsi József Attila Színház
- Mednyánszky Ági Budapesti Operettszínház
- Békés Itala Madách Színház
- Lorán Lenke Mikroszkóp Színpad
- Agárdy Gábor Pesti Magyar Színház
- Körmendy János Mikroszkóp Színpad
- Baranyai László Mikroszkóp Színpad
- Horváth Sándor Piccoló Színház
- Bánffy György József Attila Színház
- Gyimesi Pálma Vígszínház
A jutalomjátékokat 2003-ban ugyancsak 10. alkalommal tovább folytatjuk.
Javasoljuk a Vidéki Színházak Igazgatóinak, Egyesülete tagjainak is
a jutalomjáték bevezetését, de még nem reagáltak rá.
Kedves kollégák!
A MASZK Országos Színészegyesület vezetősége azzal a kéréssel fordul
hozzátok, hogy a személyi jövedelemadóból felajánlható 1%-kot adjátok
a mi adószámunkra:
19020484-1-42
Ezzel az összeggel növelni tudjuk a segélyalapunkat, amelyből támogatni
tudjuk a sajnos egyre nagyobb számban rászoruló kollégáinkat.
Kérünk benneteket, hogy néha gondoljunk önmagunkra is, hogy segítsünk
egymáson, hiszen egyre kevésbé számíthatunk külső segítségre.
Várjuk megértő támogatásotokat, ígérjük, hogy közös pénzünket körültekintően
használjuk és a felhasználásról benneteket tájékoztatunk.
Béres Ilona, elnök
MASZK Országos Színészegyesület
|