Maszk - Országos Színészegyesület |
| Mesterkurzus
|
| A MASZK Országos Színészegyesület 2002. március 26-tól 31-ig színész mesterkurzust szervezett. A résztvevok többségének megítélése szerint igen hasznos és kellemes napokat töltöttek együtt a mesterrel. Sajnos az elozetes érdeklodés nagyobb volt a részvételnél. Az induló 26 fos létszám a kurzus idején 26-16 között változott. Az összegezett vélemények és tapasztalatok alapján a jövo évben is megszervezi a színész mesterkurzust. A vezetésre keressük a megfelelo színészpedagógus művészt. Közreadunk néhány véleményt. Örömmel dolgoztam a mesterkurzus résztvevőivel, mert azt tapasztaltam, hogy fiatal kollegáim igazán érdekeltek a munkában. Lehet, hogy ebben segítségemre volt a filmes múltam és jelenem is, mivel ennek révén, feltehetőleg, én az o számukra része vagyok egy bizonyos emocionális tapasztalatnak. Ez azt jelentette, hogy nem kellett bizalmi szavazást kérnem tőlük. Ezt a bizalmat a priori megkaptam, s ez nagymértékben segítette a foglalkozást - ez az első dolog, amit szerettem volna megemlíteni. A második, s ezt nagy megelégedéssel jegyzem meg, a színészeknél megfigyelhető volt az az igény, hogy felülvizsgálják saját magukat, kétkedéssel tekintsenek azokra a színészi fogásokra, mesterségbeli képességekre, amelyekkel jelenleg rendelkeznek, s amelyekkel művészi tevékenységük során élnek. Ennek helyességét illetően egy hasonlattal szeretnék élni: a tengeren járó hajó külső falára az idők során sok minden, vízinövény, csiga, stb. rátapad, ettől időről időre meg kell tisztítani. Egyébként, mivel az USA-ban is tanítottam, meg szeretném jegyezni, hogy az amerikai színészek bámulatra méltó tudásszomjukkal és érdeklődésükkel tűnnek ki. Nem kisebb rokonszenvvel fogok visszaemlékezni fiatal magyar kollegáimra, mert úgy érzem, érdeklődésük nem volt mesterkélt, hiszen senki nem kényszerítette őket a részvételre. Meggyőződésem, hogy a MASZK Országos Színészegyesület által iniciált mesterkurzus, a foglalkozások a színészekben jelentkező igény kielégítését jelentették. Az előbbieken kívül azt szeretném még mondani, hogy mindez igen hasznos lehet a színész számára azon törekvés tekintetében is, hogy mintegy újra magába nézzen. Ez lehetővé teszi számára, hogy áttekintse mindazt, ami vele, mint színésszel történt az elmúlt időben. Azt kell, hogy mondjam, igen jó benyomást szereztem magyar “diákjaimmal” való foglalkozások során, jó emlékeket viszek magammal. Nagyon örülnék, ha a foglalkozásokon résztvevő színészeket viszontláthatnám magyar színpadokon. Hogy mennyire voltak hasznosak a foglalkozások a résztvevok számára, nem az én tisztem megítélni. Másrészt viszont elmondhatom, hogy egy ilyen mesterkurzus megtartása egyáltalán nem egyszerű, hogy úgy mondjam elemi munkát jelent. Ez olyan állapotot kíván meg, amikor a kurzusvezetőnek időről időre valamiféle csodát kell prezentálnia, egyébként lankad a figyelem és fogy a bizalom a pedagógus iránt. Ez nem könnyed foglalatosság, de kétségtelenül hasznos tevékenység. Számomra is az, mert feltétlen fontos a készenléti állapot olyan fokán lenni, amikor nem lehet a korábbi sikerek által alátámasztott gépiességre támaszkodni - vagyis, hogy bármit is csinálsz, minden jó -, azért nem, mert a résztvevok eléggé józanul és objektíven fogadják mindazt, amit hallanak és látnak. Ez a mesterkurzus még arra is alkalmat adott, hogy találkozzam régi barátaimmal Horvai Istvánnal, Zsámbéki Gáborral, Radnóti Zsuzsával, Örkény István özvegyével és másokkal, olyanokkal, akik szereplői életemnek.
2002.
március 30.
Ha a gyermeki lelket veszem elő, a tiszta játékosat, azt mondom Húsvéti ajándékba kaptunk a MASZK-tól - a NKÖM és a Nemzeti Kulturális Alapprogram anyagi támogatásával - egy csodát egy “Mesterkurzust” 2002. március 26-tól 30-ig a Tivoli Színházban. Oleg Tabakovot, akit a második napi “akció” után egyszerűen magunktól csak a Mester megszólítással illettünk (szinte tiszteletként a már nem élő és valamikor minket tanító magyar színházi nagyokra is gondolva) és miért volt így?! Napi négy óra sok-sok sűrű perc, repült az idő. Bejött egy nagydarab mackó formájú ősz dörmögő valaki és köszöntött és köszöntöttük és kb. 28 fővel elindult a mondandók és kérdések hada, kezdett kinyílni a világ. Tabakov, a Mester beszélt közép-európai, például a lengyel jelenlegi színházi- színjátszási tapasztalatairól, bostoni diákjairól (ott rendszeresen tanít), Moszkváról és saját színházáról... no és a magyarországi színházi meglátásairól. Beszélt az együttes munka, vagyis a társulat szükségességéről, kölcsönhatásokról, inspirációkról és közben jelenteket teszünk színpadra a Ványa bácsiból, a Sirályból, az Ivanovból, Gogol Háztűznézőjébol. Hihetetlen de egyszer csak minden a valós, jelenlegi életünkről szól és a Mester visszatérő mosolyával igazolja: igen ez így életszerű. Váratlanul megszólal a mobilja - kajánul szól felénk “Putyin?” - miért ne, ez is életszerű “lenne”!! Bár jót nevettünk, az éppeni jelenetben ettől kezdve másképp szóltak a mondatok. Leginkább Nádasdy Kálmánra emlékeztetett, csakhogy Tabakov színész is! És kavalkád, amit előad: Jelena és Asztrov és Szonja és előttünk válik első szerelmét élő hattyúnyakú leánykává, varázsol... és már karakteres polgár, katonatiszt és a hangjai, a technikája, amivel mindezt bemutatja intenzív. Mindenre, mindenkire figyel fáradhatatlanul. Próbálunk, Borbás Gabi, Pregitzer Fruzsina, Vörös Eszter a színpadon: épül a jelenet és épülnek egymásra a síkok. Tabakov azt mondja - A SZÍNÉSZET: cipeljük a keresztet és próbáljunk hinni! A Sirályban szuper feladat két ember megszületése, Gogol Háztűznézője a szociális ranglétra valós letükröződése. Csehov: feszült ritmus, tempók hirtelen váltása. Kezdtük a szokásos terjengős ismert csehovi játékokat a színpadi jelenetben és o nem értette miért így? Mondtuk, hiszen Csehov!! - mire Tabakov - de ez így nem “életszerű”. Kirángatott minket a “mázból”, beindult a játék és egyre izgalmasabbá vált számunkra minden pillanat. Aztán meséli a Mester, hogy a háború alatt Sztanyiszlavszkij a saját házában hetekig próbálta a Tartuffot, ott is laktak mindnyájan és egyszer csak egészen jól szóltak a mondatok! És Tabakov mesél és tanít, játszik velünk és repkedünk és partnerként kezel és nem lekezel, hanem felemel, ért minket, hiszen egy vér vagyunk vele: színész, erre adtuk az életünket. Az élményt az is teljessé tette, hogy a tolmácsunk nem csak a szöveget, de a Mester mondandójának hangulatát is közvetítette. Sajnos az öt nap eltelt, fárasztó és gyönyörű volt. Köszönjük! Bár
egy szemeszternyit kapnánk belőle. Budapest,
2002. április 17.
Oleg Pavlovics Tabakov. Mindegyikünk ájuldozott már valamelyik alakításán, mindenki tudja, mi az a Moszkvai Művész Színház, mégis….voltunk vagy húszan. Ó, pedig sokan bejelentkeztek a MASZK-ban, ovációval üdvözölve a “Mester” jövetelét, ígérve: jövünk, ott leszünk!, aztán valahogy mindenki próbált, szinkronizált, vidéken fájt a torka, szóval távolmaradt….Lehetőséget hagyva egy maroknyi csapatnak –főleg fiatalok- hogy egy színpadon lehessenek, PRÓBÁLHASSANAK a nagy emberrel. Ezzel a gyerekarcú, éles-és huncutszemű, melegszívű, okos Nagy Emberrel. Mesélt, játszott, sugárzott, figyelt és mi röhögtünk, sírtunk, boldogok voltunk. Otthon magoltuk Csehovot, Gogolt, reggel korán mentünk próbálni, hogy 10-től 2-ig még többet segíthessen, még mélyebbre ásson bennünk, önmagában, igazolást vagy helyreigazítást adva. A világ igényesebb színházi tájain vagyonokat fizetnek egy ilyen kurzusért. Szakmai százak adóznak tisztelettel, ahol ő megjelenik, Vallóval szólva:”a Színész Céh belügye” JÓL játszani. Itt volt a lehetőség. A távolmaradókról –köztük a Színészegyesület vezetősége, az egy Béres Ilonát kivéve-, nem szólok többet. Megtette “rettegett Péter” /Molnár Gál/, aki feladva délelőtti nyugalmát, ott ült egy napon, nézte, ahogy kínlódunk, szárnyra kapunk, kifordítjuk magunkat, és másnap írt az újságban szépen, szeretettel, a lényegről. Megint csak értünk, nem ellenünk. Hihetetlen: 20 óra volt csupán. Emberség, igazság, szerelem, játék. Igazi. Tabakov. Ment tovább, azokra az igényesebb tájakra, segíteni. Árván maradtunk.
Borbás Gabi
|
| |
| |
| ©
netrights: Magyar
Színházi Portál |
